Az első világbajnokságot 1927-ben rendezték. Pontosabban még "26 novemberében kezdődött, de a döntőre a következő évben, a birminghami Camkin"s Clubban került sor. Joe Davis lett a sportág első világbajnoka; a fináléban 20-11-re verte Tom Dennist. Innentől fogva kihívásos alapon folyt tovább a világbajnokság; az indulók minden évben megküzdöttek egymással azért, hogy a győztes végül szembenézhessen Joe Davis-szel. És kikapjon tőle. Joe Davis ugyanis megszerezte az első 15 világbajnoki címet; 1927-től 1940-ig megszakítás nélkül, aztán a háború után, 1946-ban is ő lett a bajnok. Joe Davis uralkodása alatt a legszorosabb döntőt saját öccse, Fred ellen játszotta: őt csak 37-36-ra tudta legyőzni. Ezek nem kétnapos döntők voltak.
Akkoriban változó hosszúságú mérkőzéseket játszottak; a leghosszabbak során 145 frame döntött a cím sorsáról; Joe Davis utolsó győzelmét Horace Lindrum ellen aratta; a végeredmény 78-67 volt. Joe Davis veretlenül vonult vissza a snookerezéstől. Első világbajnoki százas breakjét (110) 1935-ben lökte, a legnagyobbat (136) pedig az utolsó döntőjében, 1946-ban. 1955-ben egy bemutató mérkőzésen meglökte a maximum breaket is. 1978-ban halt meg, amikor éppen az öccsét, Fredet nézte a világbajnokság elődöntőjében.
Fred Davis sem volt akármilyen játékos. 12 évvel volt fiatalabb bátyjánál. Első világbajnoki döntőjét ellene játszotta, akkor még veszített. Ez volt a fent említett 1940-es döntő. Joe visszavonulása után öt döntő következett, melyet Fred Davis és Walter Donaldson vívtak, váltakozó sikerrel. A játékosok és az akkori szövetség vitája után előbbiek létrehozták a Matchplay Championshipet, mely gyakorlatilag a világbajnokságnak felelt meg. 1952-56-ig megszakítás nélkül mindig Fred Davis volt a bajnok. Utolsó döntőjét 1966-ban játszotta.
A Matchplay Championship utolsó kiadását 1957-ben John Pulman nyerte. Ezután 1964-ig nem volt világbajnokság; ekkor kihívásos rendszerben folytatódott, és 1968-ig senki sem tudta legyőzni Pulmant.
1969-ben vezették be az egyenes kieséses rendszert. A 80-as évek végéig olyan, jórészt máig ismert nevek határozták meg a sportágat, mint a hatszoros világbajnok Ray Reardon, Alex Higgins, Terry Griffith, Cliff Thorburn, Dennis Taylor és a 80-as évek elejétől Steve Davis. Ismét egy Davis tehát, de ő nem áll rokonságban Joe-val és Freddel. Steve Davis a modernkori snooker első nagyja, és ma visszagondolva teljesen hihetetlen, hogy még mindig láthatjuk őt a versenyeken. 1981 és 1989 között hat világbajnoki címet szerzett, és a kilenc év során csak 1982-ben nem jutott be a döntőbe. Az ő nevéhez fűződik a döntők történetének legnagyobb győzelme (szegény John Parrottnak osztotta ki a 18-3-at, 1989-ben), és a legszorosabb döntő, melyet 1985-ben vesztett el az utolsó feketén, Dennis Taylor ellen.
Az idősebbeknél nagy kérdés, hogy meddig. A fiatalok közül sajnos immár hiányzik az egyik legnagyobb és legkedvesebb alak, Paul Hunter, aki 2006 őszén, 28. születésnapja előtt hagyott itt minket.
Az idősebb generáció ranglistán egyre lejjebb süllyedő játékosa Jimmy White, aki a legpechesebb snookerjátékos valaha. 1990 és 1994 között ötször jutott el a döntőig, azaz minden évben, de egyszer sem tudott győzni. Négyszer Stephen Hendry, egyszer John Parrott győzte le. Mindazonáltal mindmáig a snooker egyik legismertebb és legkedveltebb alakja, amolyan népi hős. Parrottot és őt már alig-alig láthatjuk, hiszen jócskán lecsúsztak a világranglistán. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a sors vár Steve Davisre is, aki azonban elérte azt a fantasztikus eredményt, hogy ötven évesen még mindig ott van a legjobb 16-ban. Egy-két mérkőzést kellene nyernie a mostani világbajnokságon ahhoz, hogy a következő szezonban is az elitben maradjon.
A kilencvenes éveket egyértelműen Stephen Hendry uralta. 1990 és 1999 között hét világbajnoki címet szerzett, ötöt zsinórban. Emellett volt egy elvesztett döntője is ebben az évtizedben, aztán még egy, 2002-ben. Abszolút uralta a mezőnyt. Utolsó világbajnoki címét úgy szerezte meg 1999-ben, hogy az elődöntőben Ronnie O'Sullivant, a döntőben Mark Williams-et győzte le. Azóta mindössze öt pontszerző versenyt nyert.
Ronnie O'Sullivan
Mark Williams a következő évben már a csúcsra ért. Az új generáció három nagyja közül ő lett másodjára világbajnok; John Higgins ugyanis két évvel megelőzte. Ronnie O'Sullivan a következő évben jutott fel a csúcsra. Azóta mindhárman kétszeres világbajnokok lettek, legutóbb, éppen tavaly, Higgins. Matthew Stevens is ebbe a korosztályba tartozik (két évvel fiatalabb náluk), és tehetsége alapján ő is bőven lehetne kétszeres világbajnok, de neki nem jött össze, és legjobb barátja, Paul Hunter halála óta annyira visszaesett a formája, hogy úgy tűnik, talán már soha nem kerül a közelébe.
Egyetlen igazán fiatal világbajnok van a mezőnyben: Shaun Murphy. Ő 2005-ben szerezte meg a címet, három hónappal 23. születésnapja előtt. Ezzel ő lett a második legfiatalabb világbajnok (Hendry volt az első), és a második olyan játékos, aki a selejtezőből felkerülve tudott győzni (ebben Terry Griffith előzte meg, még 1979-ben). Nem lehet mondani, hogy segítette volna a szerencse, a jó sorsolás, ugyanis le kellett győznie John Higgins-et, Steve Davist, Peter Ebdont és Matthew Stevens-t is.Murphy annyira messziről jött, hogy két selejtezőt is kellett játszania a főtáblára kerülésért, és a világbajnoki címmel járó 10000 ponttal sem tudott bejutni a következő szezonban a legjobb 16 közé. Azóta persze sikerült, és most ott van a legnagyobb esélyesek között.
Shaun Murphy
És egy páran akik a kis hazánkban erősítik a mezőnyt:
Dunai Ede
Vantara Pál
Zénó
|
