E játék eredete, mint a játékoké általában, homályba vész, de többféle legenda is él vele kapcsolatban. Az angol eredetmonda William Kew zálogháztulajdonos nevéből származtatja, de ez nem több, mint utólagosan kitalált szómagyarázat. Más elképzelések szerint a nemesség számára épített teke lehet, vagy egyik ősének tekinthető az a játék, amit a harmincéves háború idején játszottak, amikor egy ágyúgolyóval nyakukig földbe ásott foglyok fejét kellett eltalálni. Annyi lehet ebből igaz, hogy valamely földön játszott teke volt a biliárd őse, mely eredetét tekintve valószínűleg déli, olasz, illetve francia.

Az azonban biztos, hogy XIV. Lajos idejében már játszottak biliárdot, de ez még sokban különbözött a jelenlegitől. Például az eszközöket tekintve. A dákó alakja akkor még leginkább egy mai golfütőéhez hasonlított, vagyis az egyik vége kiszélesedett és visszahajlott. Ezzel a végével terelgették az asztalon a labdákat. A mai egyenes dákó 1885-től váltotta fel végleg elődeit. Végére 1827 óta kerül bőrdarabka. Ezt a játékot finomító megoldást egy francia katonatiszt fejlesztette ki börtönévei alatt.
Az első biliárdasztalt gyártó vállalatot John Thursten alapította, még 1799-ben. A golyók is nagy utat tettek meg a kezdeti fa, illetve fém változattól a mai crystalate anyagig. Az első nemzetközi biliárdszövetség az első világháború előtt alakult meg. Az asztalon kezdetben kapuk voltak, s ezekbe kellett két golyót beleterelgetni. Lassan azonban ez is megváltozott, s két játéktípus alakult ki. A kontinentális biliárd, vagyis a karambol, amit három golyóval játszanak, s az a játék, ahol lyukakba kell terelni a golyókat, más néven a német biliárd.
Sűrűn használtak olyan asztalt is, ahol a lyukakat be lehetett takarni, s amely így mindkét játékot lehetővé tette.

Igen sok fajta játék volt szokásban, pl: harcróta (ŕ la guerre, magyar neve alagér), gulyaróta (más néven pyramide), vonalróta, nagy- vagy spanyolróta, olaszróta, tekeróta, német ütközésróta, francia ütközésróta.

Magyarországon az egyik első biliárddal kapcsolatos rendelet 1788-ból való, amikor is vecsernye idejére megtiltották a „csattogó" biliárdjátékot. Az egyik ennél korábbi, 1772-ből származó rendelet szerint a Helytartótanács munkaszüneti napokon délután négy óráig megtiltott mindennemű játékot. Itt még nem említik külön a biliárdot, de mivel az 1770-es évek közepétől folyamatosan találkozhatunk vele, valószínűleg ezt is beleértették. Ekkorra tehát Magyarországon is elterjedt, sőt valószínűleg korábban is, hiszen a szabályozás mindig már kialakult formákra irányul.

Ezekre az évekre tehető az első biliárdháború is. A pesti kávésok egymás után állították fel biliárdasztalaikat, s mivel elég sokba kerültek, szerették volna, ha ez kizárólag az ő privilégiumukká válik. Hausier Sebestyén, a Hét Választófejedelemhez címzett fogadó tulajdonosa azonban emeleti tánctermeiben biliárdasztalokat állított fel. Ez ellen tiltakoztak a Helytartótanácsnál a pesti kávésok, s az ügy a köztudatba az erősen zsurnaliszta „biliárdháború" megnevezéssel került be. (Ez volt egyben a kávésok első guilde-szerű fellépése is). Az említett fogadó tulajdonosa azzal védekezett, hogy több más vendéglő tánctermében is van biliárd, mint pl. a Két Nyúlban illetve a Két Csukában. Végül még Albert herceg királyi helytartóhoz is folyamodott, de mindez nem változtatott a határozaton, a fogadósnak le kellett szerelnie asztalait. A háborúskodásnak persze volt még folytatása, hosszú időn át húzódott a harc, egészen a 19. sz. második feléig. A kávésok a biliárdot saját privilégiumukká akarták tenni, s ennek értelmében léptek fel. Végül el is érték céljukat, a biliárdtartás kizárólagos kávésjoggá vált. Mindez megmutatkozott a cégéren és a megnevezésen is. Azon helyek, ahol nem volt biliárd, s csak kávét, italokat és süteményeket árusítottak, kávémérés néven működtek, s cégérük is ennek megfelelő volt: borostyán, illetve babérágba foglalt kávéspohár vagy kávéfőző kanna.

A kávéház megnevezést csak a biliárdasztallal, s így játékjoggal rendelkező helyek „érdemelték ki", ezek cégére is más lett: kezdetben háromszögbe helyezett három labda, (egy piros, két fehér) s felette keresztbe tett két görbe végű dákó. A 19. században elterjedt cégéren két egymást keresztező dákó látható, a három labdával és a pörgettyűvel. Óbuda egészen 1873-ig, a Pesttel és Budával való egyesítéséig megőrizte a játékjogot kifejező cégérét, ekkor léptek be ugyanis az új Budapesti Kávéstársulatba. A játék maga azonban korántsem volt ártalmatlan szórakozás. A legtöbb helyen fogadni lehetett, s ilyenkor profi biliárdjátékosok mérték össze tudásukat. A fogadók, illetve a közönség pedig általában több sorban vették körül az asztalokat. Volt, amikor emelkedő széksorokon foglaltak helyet, így jobban láthatóvá és követhetővé vált a játék. A kávéházak körülbelül három órakor teltek meg, és éjfélig tömve is maradtak, de az igazi játék csak az esti órákban kezdődött. Ezután szinte zárásig zajlott a fogadás és a mérkőzés. Ez alól egyedül a vasárnap volt kivétel, amikor csak öt órától kezdhették a játékot. Addig - régebbi szokás szerint - az asztal bőrabrosszal volt letakarva, ez jelezte a játék tilalmát. Sok helyen még a múlt század végén is letakarták az asztalt nagymise idejére.

A játék felügyelője, a pontok, fogadások jegyzője a marquer volt. Számukra már 1796-tól egy 24 pontból álló Ártikulus (Rendszabás) írta elő a feladatokat. Nekik kellett az asztalokat tisztán tartani, a posztót kefélni, a keretet fényesíteni, valamint a botokat rendben tartani, ha nem volt erre külön felvett alkalmazott, ún. vendégszolga. Sokszor a többi játékra is ők felügyeltek. Általában déli, olasz vagy francia származásúak voltak, de akadt köztük német is. Őket tekinthetjük a kávéház második embereinek.

Mivel a játékot sokszor igen nagy tétekkel, nagy pénzben játszották, hamar megjelentek hivatásszerű bajnokai is. Egy részük igyekezett tapasztalatlan újoncokat megnyerni partnerül, akiket aztán alaposan megkopasztott. Ezen szélhámosok közkeletű neve a „Kozák" lett, valószínűleg eredeti nemzeti hovatartozásukra utalva, később azonban ezt a mellékjelentését elvesztette, s csupán a csalók megnevezésére szolgált. Általában jobb volt nem kikezdeni velük, mert nagyon értették a dolgukat.

De nem mindegyik profi élt gyanútlan emberek behálózásából: sokan külföldön csináltak karriert. A magyar ifjak híresek voltak remek játékukról, Bécsben például többen ebből éltek meg az ott tanuló diákok közül. Ilyen volt Nemes Ábi is, aki Bécs egyik leghíresebb játékosa lett, s fogadásokat kötöttek rá. Párizsban a magyar kávéházban gyűltek össze hazánk ott élő fiai. Innen, a Grand Café pincéjéből indult és futott be nagy karriert Adorján Gyula. A terem közepén hatalmas biliárd állt, körülötte ültek a fogadók. Híres versenyei és nagy tudású játékosai miatt nevezték ezt a helyet az Académie de Billard-nak.

Budapesten a 19. század elején a Korona kávéház lett a biliárdozók egyik törzshelye, a század végén pedig a Sztanoj vált híres biliárdos hellyé, itt Kabos Bertalan volt a fő virtuóz.

Nélkülözhetetlen lett a biliárd. Az egyik leghíresebb kávéház, ahol nemcsak biliárdoztak, de kártyáztak is, a Filinger volt. Itt gyűltek össze a tekeasztal mesterei, többnyire fiatalok, jogászhallgatók. Valószínűleg ezért került 1848-49 után rendőri felügyelet alá.

Október volt a csúcsidő, hiszen ekkor még tele volt a diákok pénztárcája. Ez időben valamennyi asztalon reggeltől estig játszottak, s ennek eredményeként jobban állt a fiatalság e játék gyakorlásának művészetében, mint a paragrafusok közti eligazodásban. Persze tétekben játszottak, néha 10-15 forint is állt egy-egy lökésen! Az elsőéves kezdő diákok szerényen, visszahúzódva csak nézték az asztalt, s a felsőbbéves, magabiztos hallgatókat, akik „kozákok" módjára lazán, feltűnően viselkedtek, s igen értették a játékot. A szemeszter végére azonban elfogyott a diákság pénze, s ilyenkor lényegesen üresebb lett a kávéház. Az új félév elején kezdődött minden előlről, s az elsőéves szelíd balekokból lassan dörzsölt kozákok lettek.

A játék szeretete nem korlátozódott csak a kalandvágyó ifjakra, hiszen pl. Kazinczy is szívesen játszott, ha tehette, s egyszer egy útitársával tizenkét órán át múlatták ezzel az időt. Petőfi állítólag szerette a játékot, csak nemigen tudott biliárdozni. Egy alkalommal veszekedtek is vele, mert egy másik vendég poharába röpítette a golyót. (Ha ezt nem véletlenül, hanem szándékosan tette, akkor viszont nagyon tudhatott biliárdozni.) Széchenyi nagycenki színházát alakíttatta át biliárdszobává, ahol feleségével játszott rendszeresen. De a polgárok többségének mégis kávéházba kellett mennie, ha játszani akart, ahol többnyire egy asztalt helyeztek el, a földszint hátsó részében. Különlegesnek számított a Kemitzer kávéház, ahol két biliárdszoba is a vendégek rendelkezésére állt, az egyik a dohányzók, a másik a nem dohányzók részére. 1852-től minden helyen kinn függött a falon a szabályzat, Legújabb labdány szabályok címmel, mely német eredeti alapján készült.

Mivel szinte minden kávéházban általános lett ez a játék, hamar ipar épült mögé itthon is. Elsőként Verniczky asztalos készített biliárdasztalokat, s a Reneszánsz kávéház (a későbbi Pilvax) tulajdonosa is tőle rendelte asztalait, hogy vendégei magyar asztalokon játszhassanak. Az asztalokhoz való posztót Offenheimer Sándor posztókereskedő szállította már 1833-tól. S hogy mennyire elterjedt volt a játék vidéken is, mutatja, hogy a posztó Offenheimer fő cikkévé vált, vagyis fő megélhetési forrását ez jelentette. (Csak néhány pesti kávéháznak szállítva ez nem történhetett volna meg.)

Megkezdődött a játék szakkifejezéseinek magyarosítása is, mégpedig Tulipán József jóvoltából. Pl.: biliárdasztal - tekepad; dákó - tekebot; valamint lökevény, vágány, metszvény, stb. Ezek egy részéről ma már nehezen deríthető ki, mit is jelenthetett, más részük pedig nem került át a használatba. De a fordítás iránti igény önmagában is jelzi elterjedtségének mértékét.

1910-ben alakult meg hazánkban a Magyar Karambol Kör, Mezey Árpád elnökletével. Célja a karambol sportnak társas összejövetelek és versenyek rendezése útján való tökéletesítése, a társas életnek a politika kizárásával való fejlesztése, valamint kulturális célok előmozdítása. Jelvénye két fehér és egy piros golyó volt, M. K. K. betűkkel összekötve.

Az Országos Kaszinóban szintén rendeztek biliárdversenyeket. Szezononként két-három nagy versenyt is tartottak, melyeknek Gassy Ferenc volt a versenybírája, fő virtuózai pedig Pscherer Miklós, Cséry Lajos és Horváth László lettek. A versenyeken főleg karambolt játszottak, de kedveltek voltak még a wurst és a pacika nevű játékok is, ahol különféle babák voltak az asztalon, amiket nem lehetett eltalálni.

A játéknak, illetve jelképeinek a közvetlen jelentésen kívül szimbolikus tartalmuk is volt. Maga a játék, amelyben - akkori szokás szerint - tizenöt, gúlába rakott golyóba belelő egy vörös, a szabadságharcot, a forradalmat szimbolizálta. A háromszög, amelybe a golyókat illesztik, régi szabadkőműves jelvény. A két keresztbe tett dákó két kard jele is lehet, a háromszög alakban elhelyezett három labda pedig régebben a testvériség jele volt.

A kávéházi játékok sorát egészítette ki, hogy csak a legfontosabbakat említsük, a dominó, az ostábla, a kocka és a sakk, mint a fekete-fehér színeket szerepeltető dualista játék, mely a kávéházakból terjedt el, s még ennek cégérén is látható volt.

A játékok népszerűsége tehát nem csökkent az emberiség története során, töretlenül őrzi kivívott pozícióit. Elég, ha csak a manapság oly népszerű kvízjátékokra gondolunk, melyek előtt ott ül az ország jelentős része.

Bár ez már jelez bizonyos változást. A kávéházak fölszámolásra, jó esetben szolíd cukrászdákká, eszpresszókká való alakulása a játékokat is megszüntette e helyeken. Csak néhány eldugott kocsmában maradt meg továbbra is a játék, rex, illetve teke formájában.

A kártyának mindez nem sokat ártott, mert baráti társaságokban, kiskocsmákban továbbra is játszották. (Persze, nem hazárd változatát.)

A biliárdot azonban sikerült szinte teljesen elfeledtetni. Újrafelfedezése az 1990-es évektől indult meg, de megváltozott formában, s szinte csak egy játékra korlátozódva. Új játékként a snooker jött divatba, mely a múlt század végén született Indiában (1875), de ennek eddig Magyarországon nem volt hagyománya. Az asztalokat akkortól nagyrészt kocsmákban állítják fel, s az ún. kocsmai biliárdot játsszák, aminek a pool-biliárd az alapja. ( Szerepe lehet ebben az angolszász „pub" jelenség népszerűsödésének is.) A mostani kávéházak nagy részében nem játszanak, csak néhány helyen gyűlnek össze nagy kártyapartikra társaságok, s elvétve találhatunk néhány biliárdasztalt. E játék szerelmesei inkább a nagy biliárdközpontokat látogatják, ahol a 20. századvég pittyogó masinái, a játékautomaták is megtalálhatók. A karambol-biliárd szinte teljesen eltűnt, csak az idősebb generáció tagjai játsszák. Ennek az az oka, hogy nagyobb tudást igényel, mint a pool, s így a kezdők ez utóbbit szívesebben látják, míg a jobb játékosoknak elsősorban a snooker jelent kihívást. "

 

Akkor egy páran akik magas szinten űzik-e sportot a hazánkban:

 

Solymosi Gábor

 

Habo "Alex" Sándor

 

Földes Vilmos